A Karate-Do rövid története

Okinawa a Kína, Japán, és Taivan között található Ryukyu szigetcsoport legnagyobb szigete. A 140 kisebb-nagyobb szigetbôl csak 36 az állandóan lakott. A szigetek benépesülése, és az itt élô nép eredetének megállapítására több feltételezés is él az ezzel foglalkozó kutatók körében. Az egyik szerint, az ebben a térségben gyakori tájfunok következtében hajótörést szenvedôk lehettek az elsô telepesek. Vita folyik arról is, hogy az itt élô emberek japánok-e, vagy egy japánnal rokon, de különálló etnikumnak tekinthetôk. A szigetekre betelepülôk valószinüleg északról érkeztek, és kultúrájuk az ôsi japán kultúrával mutat rokonságot. A földrajzi elhelyezkedésnek köszönhetôen, azonban az itt élôk nemcsak Japánnal, hanem Kínával és Dél-Kelet-Ázsiával is élénk kapcsolatokat tartottak fenn.

Okinawára, és a Ryukyu szigetekre a XVII. század elejéig erôteljes kínai befolyás volt a jellemzô, bár az itteni államok politikailag függetlenek voltak. 1372-ben egy Satto nevû okinawai király hivatalos diplomáciai kapcsolatot létesített a Kínával. A kínai császár több, különbözô tudományokban jártas embert küldött a szigetekre. A legjelentôsebb az 1393-ban érkezett csoport, akiket az okinawai tradíció "36 család" néven ismer. Ezenkívül számos okinawai is Kínába utazott tanulni. 1429-ben Hashi király egyesítette Okinawát. Az egységesített sziget, - elsôsorban a két legnagyobb város: Naha, és Shuri - évszázodokig a kereskedelem, és a hajózás egyik fontos csomópontja volt a térségben. 1609-ben a dél-japán Satsuma klán szamurájaival elfoglalta a Ryukyu-szigeteket, megszüntetve ezzel a szigetcsoport politikai önállóságát. A Ryukyu-szigetek 1875-ben lett hivatalosan is Japán része.

Feltételezések szerint az okinawaiak valamikor kínai Sui (581-618) és Tang (618-907) diansztia korában ismerkedhettek meg a Chu'an-fa (Quan-fa) nevû pusztakezes harcmûvészettel. A Chu'an-fa elterjedésében jelentôs szerepe volt a szigetre érkezô kínai mestereknek, és különösen az említett "36 család"-nak. Az okinawaiak feltehetôleg eredeti, saját pusztakezes harcmûvészetüket "Tote"-nak (vagy Tode) nevezték. Néhány kutató úgy véli, hogy az elôbb említett két pusztakezes rendszer mellett még bizonyos, mai nap is elôadott harci táncok is hatással voltak a Karate-Do kialakulására. Az 1609-es Satsuma-invázió után a sziget új urai, szigorú büntetés mellett, megtiltották a fegyverviselést minden okinawai számara. A hagyomány szerint ekkor a Tote és a Chu'an-fa mesterek több titkos találkozót tartottak, majd 1629-ben úgy döntöttek egyesítik erôiket a megszállók ellen folytatott harcban. Innentôl kezdve az okinawaiak a kialakuló új, titokban gyakorolt harcmûvészeti stílust "Te"-nek (kéz) kezdték nevezni. Három jelentôs iskola alakult: Shuri-Te, Naha-Te és a Tomari-Te. A Shuri-Te mesterei közül Sakugawa (1733-1815) az elsô, akirôl úgy tartják jelentôs szerepe volt a modern Karate-Do kialakításában. Egy Takahara nevû mesternél kezdett tanulni, majd hosszú idôt töltött Kínában. Szintén ebben az idôszakban tanított Okinawán egy japánul Kusanku-nak nevezett kínai mester is. A XVIII. század végétôl a "Te" szó helyett, mindinkább a "Kara-Te" "kínai kéz" kifejezést kezdték el használni. Híres mester volt Matsumura Sokon, aki a királyi család oktatója volt. Tanítványai közül kiemelkedett Itosu Yasutsune, és Azato Yasutsune, akiktôl Funakoshi mester tanulta a Karate-Do-t.

A XX. század elején az addig titokban gyakorolt Karate-Do-t, nyilvánosan is tanítani lehetett, sôt, 1905-ben az okinawai iskolákban is bevették az oktatás anyagába. Ebben az idôszakban kezdtek kialakulni a ma ismert stílusok. 1906-ban Hanagi Chomo okinawai mester volt az elsô, aki a "Kara" "kínai" jelentésû írásjegy helyett az ugyanúgy hangzó, de a buddhizmus által használt "üres", "üresség" jelentésû írásjeggyel írta le a Karate kifejezést. Reformját az 1936 októberében Nahában tartott összejövetelen fogadták el végleg. Funakoshi mestert 1922-ben hívták meg Japánba bemutatót tartani. Kano Jigoro a Judo megalapítójának bíztatására Tokyo-ban maradt és oktatni kezdet a Karate-Do-t. Funakoshi mestert más okinawai mesterek is követték, így a második világháború elôtt a Karate-Do elterjedt, és ismertté vált Japánban. A világháborút követôen, az ötvenes évek végétôl kezdve terjedt el a világ többi részén is.